T

LOGO tervezés

Online megjelenés támogatásához,
kis- és középvállalkozások számára

logo profiweb


HOGYAN készül el egy céges LOGO?

A LOGO tervezés egy komplex munka, amelyben a grafikus célja az, hogy az adott témát a lehető legtömörebben fogalmazza meg képileg. Egy olyan jelet hozzon létre, amely egyedi, jól felismerhető és idővel emblematikus szimbólumává válhat az adott témakörnek.

A folyamat:

Egyeztetés
A vállalat arculatát meg kell ismerni, amihez aztán a LOGO ileszkedik.
Ezen túlmenően pedig szükséges megismernünk az esetleg már kialakult igényeket, melyre verzió(ka)t építhetünk. Elképzelhető, hogy vannak szimpatikus motívumok, színvilág amely a céghez közel áll, ami a grafikusnak támpontot adhat a tervezés során.

Versenytársak vizsgálata
El kell kerülni, hogy a legkisebb mértékben is hasonló hangulatú, kinézetű vagy más módon összekeverhető legyen más LOGO-kal, különösen a versenytársakéval. Mivel a versenytársak hasonló vagy azonos termékkörrel vagy szolgáltatással vannak jelen a piacon, így különös gondot kell fordítani az egyediségre.

Prezentáció
Az első verziókat személyesen prezentáljuk a Megrendelőnek. A személyes prezentációra azért van szükség, hogy a grafikus első kézből kapjon őszinte visszajelzéseket, illetve a további verziók módosítását és ötleteket párbeszéd formájában gyorsabban lehet megvalósítani, mint egy napokig húzódó email levelezés következtében.

A korrektúraköröknél tapasztalataink szerint már nincs szükség a személyes egyeztetésre, hiszen ott az apróbb módosítással kapcsolatos kérések már tömörebben, konkrétabban megfogalmazhatóak.

Iratkozzon fel Hírlevelünkre!

Értesüljön az újdonságokról és az online világ híreiről

T


LOGO variációk

Alábbi LOGO-k csupán minták... a teljesség igénye nélkül.
Minden esetben egyedi tervezés alapján készítjük el az Ön vállalkozásának LOGO-ját.

KEDVEZŐ ÁR, MAGAS MINŐSÉG

Egyikben sem fog csalódni

Milyen LOGO típusok vannak?

CÉGNEVES LOGÓK

A cégneves logók két altípusra oszthatók: az egyik a betűszavas logók, mint az IBM, a CNN vagy az HBO, míg a másiknál a logóban a teljes cégnév szerepel, ahogy például a Google, a Visa vagy a Coca-Cola esetében. 

Ezek tehát tipográfia alapú logók, melyekben nem szerepelnek képek, csak néhány betű. A betűszavas logók az egyszerűségről szólnak, könnyebbé teszik az emberek számára is a cég azonosítását. Hiszen mennyivel egyszerűbb megjegyezni azt, hogy HBO, mint azt, hogy HOME BOX OFFICE vagy a CNN esetében a CABLE NEWS NETWORK.
Ezeknél a betűtípus megválasztása rendkívüli fontosságú. Meg kell próbálni a betűtípussal megmutatni a cég tevékenységének lényegét. Figyelembe kell venni azt, hogy nyomtatásban és weben is könnyen olvasható legyen. Az is fontos, hogy a cégneves logóknál ne legyen hosszú a cégnév, mert az zsúfoltnak hat. Ilyenkor célszerűbb inkább egy betűszót alkotni, és azt használni a logóban. Ez könnyebbé teszi a designt, és a felhasználók számára is egyszerűbb lesz megjegyezni. Az sem árt a cégneves logóknál, hogy egyedi legyen a megjelenő név, mert az képes megragadni az emberek fejében. Előnyük, hogy jól megjeleníthetők a legkülönfélébb marketinganyagokon, ugyanakkor nagyon profinak kell lenni a tervezésnél ahhoz, hogy pusztán a betűtípussal kifejezd a céged lényegét. Ezért nem árt, ha erre a munkára egy gyakorlott szakembert kérsz fel.

SZIMBÓLUMOK VAGY ABSZTRAKT KÉPEK

Valamilyen felismerhető alakzat (szimbólum) vagy egy elvont geometriai forma (absztrakt kép)

Szimbólumok: Egy igazi márkajel mindössze egy kép (márkanév nélkül), ami viszont nehéz megoldássá teszi az induló cégek számára.
Olyankor érdemes választani, amikor a kép jól ki tudja fejezni a céged lényegét, és közvetíteni tudja a hozzá tartozó gondolatot, érzést.
Absztrakt képek: Erre is van jó pár példa: Pepsi, Mitsubishi. Ezek is úgy működnek, hogy a márkád egyetlen képbe próbálják belesűríteni. Ugyanakkor ahelyett, hogy korlátozná a valóság – hiszen a képnek nem kell valamit felismerhető módon ábrázolnia -, valami egészen egyedit alkothatsz, mely kifejezi a cégedet. Ezeknek a megalkotását a legjobb profikra bízni, akik tudják használni a színeket, formákat, struktúrákat valaminek a kifejezésére. Ebbe a csoportba tartoznak még a különböző figurák, melyek rajzolt karakterek, és általában színesek, vidámak, könnyen ki tudják fejezni a céged lényegét. Olyanok, mintha a céged szóvivői, követei lennének. Elsősorban olyan esetekben érdemes használni őket, ha családokat vagy gyerekeket kell megszólítani. Ezek a figurák elősegítik az interakciót és a kommunikációt a közönséggel, ami előnyt jelenthet a közösségi médiában és a marketingeseményeknél. Azt azonban tudni kell, hogy önmagában a figurákat nem biztos, hogy fel tudod használni minden marketing-anyagban. Lehet, hogy kombinálnod kell szöveggel is. 

KOMBINÁLT LOGÓK

Ezekben nem csak képek, hanem szövegek is szerepelnek, melyek lehetnek betűszók, cégnevek.

Elhelyezheted a képet és a szöveget egymás mellett, egymás felett, vagy egymásra is teheted őket. Gondolj például a Burger King logójára. Ez a megoldás azért előnyös, mert a kép és a szöveg együtt dolgozik azon, hogy erősítse a márkádat. Az emberek a képet meglátva egyből a márkanevedre asszociálnak, így aztán egy idő múlva akár el is hagyhatod a márkanevet a logóból, vagy legalábbis nem kell minden megjelenésénél szerepelnie benne. Az emblémáknál a logó tartalmazza a szöveget a szimbólumon vagy az ikonon belül, ahogy a pecséteknél, jelvényeknél. Ezeknek van egy hagyományos megjelenésük, így általában iskolák, szervezetek logói, de az autóipar vagy a sörgyártók is kedveli ezeket. Miközben van egy klasszikus kialakításuk, akadnak, akik modernizálták az emblémájukat, így a 21. században is megállja a helyét. Ilyen például a Starbucks logója. Hátrányuk, hogy mivel a név és a szimbólum különválaszthatatlan, így kevésbé rugalmasan használhatók, mint a kombinációs logók. Sok esetben nyomtatásban egy bonyolult embléma olvashatatlanná válik. Ezért érdemes egyszerűségre törekedni, hogy a különböző marketinganyagokon értelmezhető legyen a megjelenésük. 


Hibák, amiket ne kövess el, ha jó logó-t szeretnél!

A LOGÓ tervezés - maga a kitalálás - alapvetően a vállalkozás tulajdonosától kell induljon. Ő ismeri a legjobban cége tevékenységét és a piacot (versenytársakat és a vevőket) A logó-nak tudat alatt kell, hogy hasson! Olyannak kell lennie, hogy felidézze a cégnél tapasztalt hangulatot, pozitív érzéseket. 

Színes kavalkád:
Az emberi agy minden nap sok ezer információt fogad be és dolgoz fel. A túl sok szín megterheli a memóriánkat. A vállalatot azonosítani a színekkel komoly agyi tevékenység. 1 - 3 szín bőven elég, hogy kifejezzünk valamit. A pasztell színek kifinomultságról, művésziességről árulkodnak, a világos színek vidámságot, a sötét színek komolyságot rejtenek magukban. Ezek megfelelő kombinációja pedig a tudatalattira hatnak.
Piros - Akik a piros színt kedvelik energikusak, felszabadultak, nyitottak.
Sárga - A sárga szín növeli a jókedvet, optimizmust, fiatalságot áraszt. 
Kék - A kék szín kedvelői általában a gyermekek és a fiatalok. 
Zöld - A zöld színt az egészséggel, nyugalommal, a természettel és a pénzzel hozzuk összefüggésbe, de a kékhez hasonlóan a békét is szimbolizálja.
Narancssárga - A narancssárga fiatalos szín, ez a cselekvés, valamint a nagylelkűség színe is. 
Lila - Ez a „legszexibb” szín. 
Fekete - Egyszerre sugall eleganciát és ridegséget, erőt, merevséget, de más színekkel kombinálva csodát érhetünk el vele.
Szürke - A fekete és a fehér szín közötti átmenet, ami kompromisszumot jelent. A semlegesség, állandóság, komolyság, bölcsesség, azok a kifejezések, amik leginkább jellemzőek a színre.

Bonyolult forma:
Hasonlóan a színekhez itt is az egyszerű formák használata, ami célravezető. A lényeg, hogy akár távolról is könnyen felismerhető legyen vagy ha olyan környezetbe kerül, ahol sok egyéb információ is van. Érdekesség, hogy a hajlított vonalak inkább nőiességet sugallnak, míg az egyenes élek a mérnöki precizitásra, férfias vonásokra utalnak. 

Sok a szöveg 
Ha a vállalkozásunk nevét szeretnénk beilleszteni a logóba akkor azt legfeljebb úgy tegyük, ha van rövidített nevünk. Amennyiben szlogent választunk az különüljön el a logótól és legyen az is frappánsan rövid! 



© 2010 Minden jog fenntartva
Cookie és Adatvédelmi tájékoztató